1. Jelesebb ünnepek és hagyományok
A búcsú:
Nagy ünnep volt – ma is az – a pünkösdi búcsú
. A Szentlélek tiszteletére szentelt templom nagy ünnepe,
amely a község számára, a nem vallásosak
részére is ünnepséget jelent. A templomban már
napokkal elõtte elkezdõdik a készülõdés;
a takarítás, díszítés, virágozás,
körmenet elõkészítésével. Vendégként
mindig egy papot hívnak, aki a szentmisét celebrálja,
amelyet egy vendégénekkar tesz színesebbé.
A szentmise végén körmenettel zárul az Istentisztelet.
Az emberek és a családok is takarítanak a házban
a ház körül. Sütnek, fõznek, az ünnepre
vendégeket hívnak, akik szintén részt vesznek
a szentmisén.
A falu fiataljai a fõtéren felállított „sergõre”
és más izgalmas „játékszerekre”
ülhetnek fel, és próbálhatják ki. Az
árusító sátrakban mindent meg lehet találni,
ami szemnek-szájnak tetszetõs és ízletes lehet.
A gyerekek a „locsolkodós” pénzt erre teszik
félre, hogy itt aztán elkölthessék, és
jól szórakozzanak. Különösen is emlékezetes,
hisz ez a búcsú kétnapos általában
megszokottak ellenére. Régen az ünnep bállal
végzodött, ma már ez a hagyomány nem él.
November 17-e, a
templom felrobbantásának emléknapja: Ezen a napon
minden évben szentmise keretében és azon kívül
is, megemlékeznek a régi templomról és annak
felrobbantásáról. Az iskolás gyerekek versekkel,
énekkel teszik ezt az emlékezést szebbé.
Az elmúlt években orgonakoncert, és énekkar
is színesítette az emléknapot.
Aratási hálaadó
ünnepség: A katolikus egyház ünnepe volt Horton
egyéni módon, amelyet egyházilag is engedélyeztek
annak idején. Sajnos kb. az 1950-es évekig tudták
csak megvalósítani, mert utána az új plébánosnál
lassan elmaradt, ma pedig már nem igénylik az emberek a
terménymegáldást sem. Ehhez hozzájárult,
hogy nyilvános egyházi ünnepségekre nem kerülhetett
sor az elõzo rendszerben.
Hála Istennek, 2005. Augusztus 20-i ünnepnapon, ismét
elkezdodött ennek a szép hagyománynak a felelevenítése.
A templomban szentmise keretében, terményáldás
és kenyérszentelés volt.
Régen a megtermett új kenyérért volt hálaadás
s egyben adomány az elsõ kenyérbõl, a falu
határán túl élõéhezõknek.
Az ünnepség a szociális szeretet felkeltésének
és fejlesztésének szolgálatában állt.
A hálaadást szeretetadományok gyûjtésével
és osztásával kapcsolták össze. Nemcsak
gabonafélét, de egyéb terményadományokat
is gyûjtöttek. Az elsõévben, 1933-ban, a hálaadó
ünnepség helyes felfogásának eredménye:325
kenyér, 3 kalács, 15 zsák burgonya, 9 zsák
bab, 7 zsák hagyma, 2 és fél zsák liszt, mák,
sok tök, dinnye lett rövid három hét alatt összegyûjtve.
Elsõ években augusztus 20-án tartották, de
a következõévekben késõbbre tették,
hogy más termények is ott lehessenek. Szeptemberi vasárnap
délután (amikor már a tanítás is megkezdõdött)
a zárdaiskola udvaráról indult a körmenet. Elõl
vitték a körmeneti feszületet, utána feliratos
táblák következtek: „Téged Isten dícsérünk”,
„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Iskolások,
ifjak és férfiak templomi lobogók alatt vonultak.
Ezután búzakalászból font feszületet
vittek. Majd a termés betakarítására használt,
papírszalagokkal és virágokkal feldíszített
szerszámokat: fiúk gereblyét, lányok sarlót,
korsót, férfiak kaszát, nagy gereblyét.
„Áldjátok a föld minden terményei az Urat!”
feliratú tábla vezette be a termények csoportját:
zöldségfélék vállon hordozható
saroglyában; kalászosok koszorúban; napraforgó,
mák, kukoricaszárral, szalaggal átkötve.
Ezután vitték a nagy kelyhet, kenyeret, majd a nagy ostyát.
Végül baldachin alatt négy férfi vállon
vitte a Jézus Szíve szobrot. A menetet a nagylányok
és asszonyok lobogós csoportja zárta. A templomhoz
érve az adományok sátra elõtt énekeltek.
Meghallgatták az alkalmi prédikációt, majd
megáldották a terményeket.
1933 augusztusában ünnepeltek így elõször
a horti hívek, s ezt követõen évente rendezték
meg az aratási ünnepeket. Méltó alkalom volt
a hálaadásra, s a vele összekapcsolt adománygyûjtésre,
a felebaráti szeretet gyakorlására.
Mahunka Imre plébános
atya errõl így nyilatkozott:-„Gondoltam, ne csupán
a szereplõk vigyenek néhány kenyeret, amelybõl
csak kevés helybeli szegénynek juthat, hanem mennél
többen, százak vigyenek az elsõ kenyérbõl
adományt, hogy a falu határán messze túl éhezoknek
is jusson belole. Milyen nagy arányokat ölthetne a hálaadó
ünneppel összekapcsolt alamizsnanyújtás gondoltam.
Ha Hortról 200-300 kenyér összejön, - számította
– tíz hasonló községbõl két-háromezer,
száz községbõl húsz-, harmincezer kenyér
és így tovább. És ha ezt a mozgalmat egy központi
szerv – az Actio Catholicára gondoltam – vidékenként
más és más napon lehetne rendezni ünnepséget,
hogy hosszabb idõn keresztül lehessen juttatni élelmet
az éhezõknek. A nyomorgók sok ezrei kezébe
odaképzeltem, odaálmodtam a kenyerek százezreit.
Ezek a kenyerek lennének a testvéri szeretet hírnökei,
ezek mennének a nyomortanyákra e felírással:
„Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, mindennapi kenyerünket
add meg nekünk ma!” Jézus szentséges Szívében
testvéri szeretettel nyújtja N. N.”
Segítségére voltak az atyának a szervezésben,
a helyi Jézus Szíve szövetség tagjai, és
Rajkay M. Ernella zárdafonökno.
A körmenetben szebbnél-szebb kalászból font feszületeket, és más díszeket hordoztak;
A „Krisztus és a falu” vezényszó alatt megindult mozgalomnak, egyik legszebb feladata lehet, a még mindig Istenben bízó magyar falu népének adni az elsõséget abban, hogy bevezesse a termés-betakarítás ünneplésével kapcsolatban az Isten nyilvános dicsõítésének ünnepét. Ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem Isten-tagadó, nem is lesz soha! Induljon meg ennek az Istendicsõítésnek a jegyében, a szent keresztes hadjárat, a rettenetes bolsevizmus ellen. Legyen szent tüntetés ez az ünnep az emberi nem elvetemedett ellenségeivel, az ok tengernyi káromlásukkal, Isten-gyalázásukkal szemben. Legyen engesztelés, hódolat és imádás, a milliós, Istenben hívõ tömegek szárnyaló éneke:” Te Deum laudamus!”